Szórakozás

Sokkolta a pornózás a pucér valóságshow szereplőit

Az Ádám keresi Évát harmadik adásában a már megszokott homokban heverészés és meztelenül végzett tornagyakorlatok mellett az új szereplők érkezése hozott némi színt a nem túl pörgős műsorba.

A felnőttfilmek világából érkező Petu –  akinek elmondása szerint nehezére esik nem szexszel indítani kapcsolatait – kicsit szépített a foglalkozásán a többiek előtt, konkrétan azt mondta a bemutatkozásnál, hogy bébiszitterként dolgozik. Ezen kívül pedig azt árulta el magáról, hogy próbál a zen buddhista tanok szerint élni – és ez így együtt elég is volt ahhoz, hogy John Patrick teljesen rástartoljon a szőke lányra. Aki aztán az esti vacsoránál mégis csak bevallotta, hogy pornózik.

Fotó: Viasat3 / Szőke Richárd
Fotó: Viasat3 / Szőke Richárd

Patrick pedig ettől teljesen kiakadt: „Ne szívass! Szerintem mindig van másik lehetőség, ezt a legaljának tartom” – kommentálta a fiú a vallomást. Tegyük hozzá, azok után, hogy nem sokkal előtte épp azzal dicsekedett, hogy volt eddig vagy 150 nője… Patrick tehát teljesen összeomlott a nagy csalódástól (azért komoly sokk is lehet ez így pár óra ismeretség után), Petu pedig zokogva azt is elárulta, nagypapája sem tudta eddig, mivel is keresi a kenyerét.

Ami még történt: 

Kloénak döntenie kellett, kit visz magával a szerelem szigetére. A lány Bencét választotta, akivel ugyan jó igazi jó haverok lettek, de végül mégsem tartott a fiúval, így mindketten szingliként hagyták el a Szerelem Szigetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik