Forma-1

Nyomás alatt tartják Vettelt

Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )
Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )

Három futamot követően kezd kirajzolódni az idei Forma-1 élbolya. Vettel és Räikkönen kicsit megugrott, őket –némileg leszakadva – Hamilton és Alonso követi. A Lotusnál úgy érzik, eljött az idő!

Kimi Räikkönen mindössze 10 ponttal van leszakadva Sebastian Vetteltől a világbajnoki pontversenyben. Nincs messze tőle. Egy első és két második helyet hozott eddig, Bahreinben ráadásul úgy, hogy a verseny előtt rosszul volt, ennek ellenére a 8. helyről hozta pódiumra a csapatot.

Nem csoda, ha a Lotusnál egyre merészebb nyilatkozatok látnak napvilágot. Eric Boullier szerint például az idénykezdetet követően reálisan kijelenthető, idén Räikkönen lehet Vettel első számú kihívója. „Egyértelműen nyomás alatt tartja majd Vettelt. Mi mindent megteszünk, hogy támogassuk céljában, ami nem más, mint megtörni Sebastiant. Kimi zseniálisan versenyez” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Kérdés persze, a Lotus fejlesztés terén miként tud reagálni a Red Bull húzásaira, képes-e lépést tartani a „nagyobb pénztárcával”?  „Az enstone-i srácok nagyszerű munkát végeznek. Én tudom, mik jönnek majd, az autó fejlesztése tényleg nagyon jól halad, izgalmas lesz látni a fejlődést” – mondta optimistán Boullier. Május 12-én a Spanyol Nagydíjon meglátjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik