Foci

Berágott Jürgen Kloppra a rivális edzője

Szavazás!

Jól döntött Kassai, hogy nem ítélt büntetőt?

Jürgen Klopp öles léptekkel halad afelé, hogy rögtön első szezonjában valami nagyot alkosson a liverpooli focicsapattal. A Vörösök 3-0-ra nyertek csütörtökön a Villarreal ellen, így bejutottak az Európa Liga bázeli döntőjébe. A címvédő Sevilla lesz majd az ellenfelük.

A német szakember megint kitett magáért: minden gólt látványosan megünnepelt. A lefújás után a kezdőkörbe sétált, onnan vezényelte a szurkolást. Ezzel azonban magára haragította a Sárga Tengeralattjáró vezetőedzőjét, Marcelino Garcia Toralt.

“Klopp az Klopp. Nagyszerű edző, de hogy őszinte legyek, nem akarnék olyan lenni, mint ő. Túl messzire ment most az ünneplésével” – mondta Marcelino a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Így ünnepelt a meccs után Klopp a közönséggel:

Amikor Klopp bukkant fel a mikrofon előtt, az újságírók nem hagyták ki a ziccert, hogy szembesítsék a kolléga szavaival. Ő sem maradt adós a csattanós válasszal.

Én sem akarok olyan lenni, mint ő. És ő is nagyszerű edző.

A meccsértékelése sem volt mindennapos. Mondjuk nem is azt szoktuk meg tőle.

Nehéz szavakat találni erre a produkcióra. Nekem nem is megy, talán majd önöknek sikerül – mégiscsak ez a dolguk.

A Liverpool-Sevilla Európa Liga-döntőt május 18-án, szerdán rendezik 20:45-től a bázeli St. Jakob-Parkban.

Eredmények – Európa Liga, elődöntők, visszavágó

Sevilla (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 3-1 (1-1)

gól: Gameiro (9., 47.), Mariano (59.) illetve Eduardo (44.)

Továbbjutott: a Sevilla 5-3-as összesítéssel.

FC Liverpool (angol)-Villarreal (spanyol) 3-0 (1-0)

gól: Bruno (7., öngól), Sturridge (63.), Lallana (81.)

piros lap: Ruiz (71., Villarreal)

Tj.: az FC Liverpool 3-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik