Forma-1

Leleplezték az új McLarent

Az MP4-26 bemutatóját igen ötletesen vezényelte le a wokingi istálló.

A Berlinben történő bemutatót egy kisfilm vezette fel a McLaren hivatalos oldalán, melyen különböző emberek az autó egy-egy darabkáját vitték autójukkal, metrón, vagy éppen gyalog, majd magyar idő szerint délben négy szerelő betolta a még csonka kocsit a német város egyik terére.

A fentebb említett elemek aztán sorra futottak be, a csapat tagjai pedig a kíváncsiskodók szeme láttára szerelték össze az új MP4-26-ot. Kisvártatva aztán Lewis Hamilton és Jenson Button is megjelent, ők végezték el az utolsó simításokat, a kormány került utoljára a helyére.

Hamilton és Button ezt követően végigmérték az autót (melyen az összes újítást trükkösen elfedte a McLaren Mercedes, nehogy pár lelemányes fotós lencsevégre kaphassa), majd elmondták, hogy nagyon tetszik amit látnak, mivel egészben csak most nyílt alkalmuk megcsodálni a masinát.

Berlinben amúgy a két toppilóta mellett a tesztsofőr (Gary Paffett), valamint Martin Whitmarsh capatfőnök, illetve a korábbi első ember, Ron Dennis is jelen volt.

A járgányt először február 10-én Jerezben veti be a McLaren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik