Belföld

Kártérítést fizettet a Jobbik az MSZP-s képviselővel

Horváth Csaba 2010-ben azt mondta: a Jobbik gyújtotta fel a tévészékházat és verte szét a várost.

Jogerősen kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla Horváth Csabát, az MSZP fővárosi képviselőjét 300 ezer forint nem vagyoni kártérítés, valamint annak 2010. május 2-tól járó kamatai, illetve perköltség megfizetésére, továbbá arra, hogy saját honlapján is tegye közzé a Jobbik részére küldendő bocsánatkérő levelét.

Horváth 2010. május 1-én, az MSZP majálisán azt mondta: 2006 őszén a Jobbik gyújtotta fel a tévészékházat, verte szét a várost és félemlítette meg az embereket. A párt büntető feljelentést is tett a szocialista politikus ellen, akit abban az ügyben is bűnösnek mondott ki a bíróság – közölte a Jobbik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik