Kultúra

Célegyenesben a Magyarország, szereplek! elődöntősei

A döntőre készülnek a Comedy Central televíziós stand-up tehetségkutatójának esélyesei, akiknek sorsa immár a nézők kezében van.

Közeleg a Comedy Central idén tavasszal meghirdetett, Magyarország, szereplek! című első hazai televíziós stand-up tehetségkutatójának döntője. A több mint 300 jelentkezőből a szakmai zsűri elődöntős válogatása után húszra szűkült azoknak a köre, akikből a jövő humoristái lehetnek.

A Magyarország, szereplek! versenyt tavasszal indította a Viacom magyar humorcsatornája, ahol a több mint 300 jelentkező közül először 40, majd 20 fő jutott tovább. A vállalkozó szellemű fiatalok között volt, aki vonatos élményeit dolgozta fel, volt, aki a saját testsúlyát állította a poénok középpontjába, és volt olyan is, aki a sakktáblákat horgoló barátjával viccelődött. Ám nem mehetünk el szó nélkül Fóris Norbert mellett sem, aki a látássérültségéből adódó hétköznapi nehézségekből állított össze poéncsokrot. Sőt, a Magyarország, szereplek!-nek köszönhetően megtalálhatjuk az ország női humorista utánpótlását is, hiszen az első húsz versenyző közé négy fiatal hölgy is bekerült.

Az ígéretes tehetségek sorsa mostantól a nézők kezében van: a 20 elődöntős öt-öt perces teljes produkciója a műsor honlapján, a magyarorszagszereplek.hu-n tekinthető meg. Az elődöntősökre szavazni ugyancsak a honlapon lehet május 18-ig bezárólag.

A közönség szavazatai alapján 10 humorista jut majd tovább, akik részt vehetnek a június 5-én adásba kerülő televíziós döntőben. Itt a közönség kedvence mellett a szakmai zsűri is kiválasztja a legjobbat, és kiderül, kik Magyarország kedvenc feltörekvő humoristái. A szakmai zsűri olyan nagy, és ismert nevekből áll, mint a jelenleg futó Comedy Club nagydumásai: Felméri Péter és Kőhalmi Zoltán, a Dumaszínház társulatának vezetője, Litkai Gergely és Kabai Zoltán, a Comedy Central regionális programigazgatója.

Egyelőre látható a honlapon a szavazatok állása, ám annak érdekében, hogy a közönségdíj nyertese meglepetés lehessen, május 9-től a lezárásig nem lesz nyilvános, ki hogyan áll a versenyben – a győztesek a döntőben lepleződnek majd le.

Forrás: Comedy Central Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik