A következő hetekben várható árcsökkenéssel együtt a januárihoz képest összesen 40 százalékkal lehet olcsóbb a tej – véli a Sole Hungária vezérigazgatója, aki a cég nyereségének csökkenésére számít az idén. A tej fogyasztói ára a következő hetekben 10 százalékkal csökkenhet Gerry Lenihan, a Sole Hungária Rt. vezérigazgatója szerint. Az apadás a januári árhoz képest már 40 százalékos mínuszt jelent – tette hozzá a cégvezető, aki bejelentette, hogy a vállalat árbevétele tavaly 44 milliárd forint volt, ami éves szinten 7 százalékos növekedést jelent. A bővülés volumenben 8 százalékos volt, a nyereség pedig árbevétel arányosan 4 százalék, ami a körülbelül 1,760 milliárd forintnak felel meg. Idén 45-46 milliárdos forgalomra számít a Sole, 1,2 milliárdos eredmény mellett.
Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
A Fidesz-közeli lap beismerte, hogy a cikk alapjául szolgáló dokumentum nem a Tisza Párt gazdasági tervezete, így abból következtetés sem vonható le.
