Belföld

Történelmi lecke fiúknak – Orbánnak üzent Kuncze

kuncze(430x286)(1).jpg (kuncze)
kuncze(430x286)(1).jpg (kuncze)
Havas Henrik pedig immár a névváltoztatást fontolgatja Havasi miatt.

Kuncze versben oktatta ki Orbánt

Havas Henrik pedig belengette, hogy nevet változtat.

„Ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzék”, felelte Orbán Viktor a napokban arra a kérdésre, megingott-e bizalma Matolcsy Györgyben az MNB alapítványok botrányt kavart közpénz költései miatt. Az atv.hu előzetese szerint a kormányfőnek Ady Endre teljes versével (Történelmi lecke fiúknak) vágott vissza Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke az ATV Havas a pályán című műsorában.

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

A műsorban egyébként Havas Henrik elemezte Ákos legújabb, Helyreigazítás című slágerét, illetve azt mondta, nevet változtat, mert zavarja, hogy majdnem úgy hívják, mint azt az államtitkárt, aki állandóan elhessegeti az újságírókat Orbán Viktor közeléből. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik