Mobil

A mobilos hangszóró a múlté, itt az illatszóró!

Íme egy olyan eszköz, ami illatossá teszi a hangulatunkat, és zenével keverve buddhai nyugalomra tehetünk szert.

Egy kemény nap után jól jöhet, ha leülünk a legkényelmesebb fotelünkbe, elindítunk valami olyan muzsikát, amitől lenyugszunk, és lassan, de biztosan távozik belőlünk a feszültség. Mindez még jobb, ha megfelelő illatokat is tudunk magunk köré varázsolni, ami elsőre kicsit nehéznek hangozhat, de valójában nem olyan bonyolult, főleg akkor, ha a Vapor Communications-féle Cyrano is a kezünk ügyében van.

A képen látható aprócska eszköz akkumulátorról, drót nélkül működik egészen addig, míg ki nem fogy belőle a kraft, és fel nem kell tölteni. Ez igaz azokra a kis illatpatronokra is, melyek a zene hangulatának megfelelően ontják magukból az orrnak és így az idegeknek is kedves illatokat annak megfelelően, hogy milyen ritmusok jutnak a fülünkbe. Minden illat egy-egy hangulatot idéz, de arra a Cyrano kimondottan ügyel, hogy túl sokáig ne legyen érezhető, hiszen akkor túlterhelődnének az illatokat érzékelő “bigyók” az orrunkban, és a foglalkozás nem érné el a célját.

cyrano

Mindez azt jelenti, hogy a telefonunkról vezérelve olyan illatokat, és ezáltal hangulatokat tudunk otthonunkba varázsolni, amilyet csak szeretnénk (vagy amilyet az alkalmazás és a Cyrano tud), de a lényeg, hogy sokkal hatékonyabbá válhat a relaxációnk. Még jobb, hogy jellegéből adódóan az aprócska illatgép akár az autónkban is használható, így menet közben is élvezhetjük az előnyös hatásokat, ráadásul elnyomja a járművekben néha érthetetlen módon kialakuló “ázott kutya” szagot.

Akinek esetleg máris megtetszett a Cyrano, annak érdemes tudni, hogy nagyjából ötszáz darabot tudnak kiszállítani a nyáron, mégpedig 149 dolláros áron, míg a bele való illatpatronokat 19,99 dollárért lehet megvásárolni. Nem nevezhető tehát olcsónak, de az idegeink kisimulása minden pénzt megér, és inkább a szaglószervünket használjuk a feszültség levezetésére, mint az öklünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik