Sándor László, a Malév Rt. elnök-vezérigazgatója a Reutersnak elmondta: a magyar légi vállalat társulni akar az Air France-vezette Sky Team szövetséghez, s stratégiai partnerével, a holland KLM-mel jelenleg folynak a tárgyalások.
A KLM korábban azt közölte, hogy az Air France-szal zajló megbeszélések jóval intenzívebben haladnak, mint a British Airways-szel, és a következő hónapokban döntés születhet a társulásról.
A KLM szorosabb kapcsolatra készül a Sky Team-mel, és ha erre sor kerül, a Malév is csatlakozik ahhoz a KLM-mel való stratégiai kapcsolat révén – mondta a magyar légi vállalat vezetője, aki szerint erre legkorábban a jövő év elején kerülhet sor.
Sándor László május óta áll a Malév élén. A légitársaság előző vezérigazgatója, Váradi József márciusban már jelezte: küszöbön áll a Malév csatlakozása a Sky Teamhez, hozzátéve azonban, hogy ehhez a menedzsment szakmai felkészültsége elengedhetetlen. Sándor László idei legfontosabb feladatai közé sorolta továbbá a Malév nyereségességének a növelését, amit agresszívabb, dinamikusabb és még profitorientáltabb eladásokkal kíván elérni.
A Malév vezetője szerint a légi vállalat szempontjából kedvező volt a forint gyengülése, mivel bevételeinek és kiadásainak egy jelentős része euróban keletkezik.