Forma-1

Vettel nem lesz Schumi csapattársa

Egyelőre biztosan nem, ugyanis a Mercedes cáfolja azokat a híreket, melyek szerint Sebastian Vettelre fájna a foguk.

Mint arról kedden írtunk, Helmut Marko, a konstruktőri világbajnokságot nyerő Red Bull tulajdonosának jobb keze a minap úgy nyilatkozott, hogy a regnáló bajnok addig nem megy a Ferrarihoz, amíg Fernando Alonso a maranellóiakat erősíti.

A német Kleine Zeitung egy kicsit továbbfűzte a történetet, Marko pedig azt is elárulta nekik, hogy a Mercedes is érdeklődik a pilóta után, annak ellenére is, hogy a fiatal versenyzőnek élő szerződése van. Hozzátette, Vettel szerződése valóban lejár 2011 végén, de a jövő évre van rá egy opció.

A DPA hírügynökség megkereste természetesen a Mercedest is, a sportigazgató-helyettes pedig rövidre fogva annyit válaszolt, hogy ugyan jó kapcsolatot ápolnak a némettel, azonban rossz nyomon jár az, aki ebből arra következtet, hogy leszerződtetnék.

Mondandóját kiegészítette azzal, hogy a Mercedes csapatának már megvannak a pilótái Michael Schumacher és Nico Rosberg személyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik