Fél áron utazhatnak a balatoniak május végéig a magyar tenger menetrend szerint közlekedő hajóin – tájékoztatta az MTI-t a Balatoni Hajózásai Rt. most először alkalmazott kedvezményéről Kapócs Ferenc kereskedelmi igazgató.
„A balatoni ember sem fürödni, sem hajózni nem szokott, ezért szeretnénk vízre csalni a környékbelieket. Minden országban a belföldi forgalom adja az idegenforgalom zömét, a Balatonnál viszont a németektől való függés alakult ki a turizmusban. Az lenne a szerencsés, ha a forgalom 80 százalékát Magyarországon is a belföldiek tennék ki” – fejtegette a szakember.
A kiemelt balatoni üdülőkörzet, a balatoni régió 164 településén negyedmillió ember él, ők élhetnek e tavaszi lehetőséggel. A kedvezményre való jogosultságot a személyi igazolvány, vagy a lakcímigazoló kártya bemutatásával lehet bizonyítani.
A siófoki székhelyű cég 26 személyhajója a menetrend szerinti járatokon évente egymillió körüli utast szállít. A forgalom növelése, a hajózás megkedveltetése érdekében már több akciója volt a társaságnak, például egy-egy hajó születésnapjára, de a Balaton-mellék teljes lakosságára és valamennyi hajójáratra vonatkozó hasonló kedvezményt még sosem kínáltak.
Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
A Fidesz-közeli lap beismerte, hogy a cikk alapjául szolgáló dokumentum nem a Tisza Párt gazdasági tervezete, így abból következtetés sem vonható le.
