Sport

Hatalmasat karambolozott a korábbi Forma-1-es klasszis

Juan Pablo Montoya a Daytona 500-on törte ripityára NASCAR-autóját, sértetlenül megúszta a balesetet.

A kolumbiai versenyző a patinás versenyen egy boxkiállást követően tért vissza a pályára, majd elvesztette irányítását autója felett és egy pályát szárító járműbe hajtott. Óriási langok csaptak fel az ütközést követően, Montoya versenygépe pedig ripityára tört, a versenyző azonban sértetlenül megúszta az esetet.

Mindez negyven körrel a futam vége előtt következett be, két órás szünetre volt szükség, mire minden visszazökkent a rendes kerékvágásba.

Montoya balesete:

Egy másik versenyző, Brad Keselowski sem volt rest, ugyanis az autójából lefotózta az esetet, majd mindezt az egyik közösségi portálon azonnal közzé is tette, így ő lett az első NASCAR-pilóta, aki twitterezett futam közben. A sorozat vezetői jelezték, hogy a pilóta nem vétett a szabályok ellen, így nem kell büntetéssel számolnia. Sőt! Ösztönzik a többieket is a közösségi média használatára, ameddig az nem megy a biztonság rovására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik