Közélet

Megerőszakolta feleségeit és lányait a 20 nővel élő férfi

Súlyos, családon belül elkövetett szexuális bűncselekmények, bántalmazás és nemi erőszak miatt bűnösnek mondtak ki hétfőn Izraelben egy 64 éves férfit, aki húsz nővel és többtucatnyi gyerekkel élt együtt egy szektaszerű közösségben.

A vádirat szerint a hosszú fehér hajú, hófehér szakállú férfi több asszonnyal és majdnem ötven gyermekkel élt együtt, és nagycsaládján belül mindenhatóként tiszteltette magát.

A tel-avivi kerületi bíróság ítéletében kifejtette, hogy a családfő éveken keresztül több feleségét és lányát megerőszakolta és bántalmazta. Munkájuk után kapott járandóságukat a nők emellett kötelesek voltak átadni a férfinak. A vele együtt élőket teljesen befolyása alatt tartotta: a gyerekeknek csókolgatniuk kellett a lábát, a nők közül pedig többen testükre tetováltatták portréját. A bírósági eljárás során az egyik érintett “agymosással” vádolta a férfit.

A törvényszék mindenesetre felmentette a 64 éves férfit a rabszolgatartás vádja alól. Ezt az egyik nő hevesen bírálta, és az izraeli rádiónak adott interjújában azt mondta: “Számomra ez maga volt a teljes alávetettség, egyfajta élethosszig tartó börtönbüntetés.”

A szektavezért 2010-ben kerítette kézre az izraeli rendőrség. Büntetése pontos mértékét később teszi közzé a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik