Belföld

70 milliós utólagos csatornadíj sokkolja a dél-dunántúliakat

Öt dél-dunántúli település lakói kaptak vaskos számlákat a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-től (DRV), melyeken a szolgáltató másfél-egy éves, ki nem számlázott csatornadíjat szedne be. A vízműcég több mint 70 millió forintja után fut, a sárga csekkeket sokan felháborodással fogadták.

Ellepték a DRV visszamenőleges számlái a Siófoktól 15 kilométerre fekvő Ádándot – értesült a 24.hu. Sokan nem tudják mire vélni a sárga csekkeket, melyeken a 2014 decemberétől 2015 júliusáig tartó időszakért követel pénzt a regionális vízmű.

Azt hittem, hogy az elszámoló számlát küldte meg a minap a DRV, de mikor kibontottam a borítékot, egy helyett három csekket találtam benne

– panaszolta egy ádándi asszony szerkesztőségünknek.

Nem is értettem, hogy milyen díjat kell nekem fizetni, amit egy-másfél évvel ezelőtti időszakra vetett ki a cég. Csak azt láttam, hogy április 21-ig közel 10 ezer forintot kell feladnom, ami nagyon is váratlan és fájó kiadás a hónap közepén. Másnap a faluban mindenki a furcsa számlákról beszélt, van, akinek 12, 17, sőt, több mint 20 ezer forintot kell fizetnie. Teljesen fel vagyok háborodva, nem is értem, hogy találhatta ki ezt a cég. Többen mondták, hogy nem fizetik be a csekkeket, mert egyszerűen nem tudják kigazdálkodni

– mondta olvasónk.

Volt egyszer egy díjnélküli időszak

A mintegy 2100 fős faluban még 2014. november 29-én zárult az ezt megelőzően kiépült szennyvízelvezető és -tisztító rendszer próbaüzeme, a vízműcég ettől az időponttól üzemelteti a csatornahálózatot. A cég ezzel az időponttal megkötötte a rendszer üzemeltetésére vonatkozó szerződést a település önkormányzatával.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a csatornaszolgáltatásra vonatkozóan átmeneti díjat állapított meg, melyet a DRV Zrt. a vonatkozó törvény értelmében 2015. július 24-től érvényesíthetett. A vízműcég a hivatal döntése értelmében 2015. július 24-i kezdő időponttal, a 2015. októberi elszámoló számlában megkezdte a csatornaszolgáltatás díjának számlázását a rendszerre rákötött ingatlanok esetében.

A DRV azonban időközben úgy gondolta, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal döntése ellenére őt az úgynevezett díjnélküli időszakra (2014. december 1 – 2015. július 23.) vonatkozóan is megilleti a csatornadíj. Ezt azzal indokolja, hogy azok, akik már 2015. július 24-e előtt rákötöttek a közműre, és igénybe vették a szennyvízelvezetést, és -tisztítást, a DRV Zrt. szolgáltatást nyújtott nekik, ami költséggel járt akkor is, ha ezt anno nem számolhatta fel.

A díjnélküli időszak során felmerült költségek megtérítéséért a DRV Zrt. megkereste megint csak az energetikai hivatalt, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t. A kilincselés vége az lett, hogy az ügyben kiadott állásfoglalások alapján a DRV Zrt. döntött: az említett időszakra visszamenőleg jogosult pénzt kérni. Ezt meg is írta a fogyasztóknak a szolgáltató, az április közepén kézbesített levelek mellett viszont kapásból kövér csekkek is voltak a borítékban.

70 millió forint nyomában

Amint azt a 24.hu a Dél-Dunántúli Vízmű Zrt.-től megtudta, Ádándon összesen 581 felhasználó kapott visszamenőleges számlát összesen 9,7 millió forint értékben. Kadarkúton, Kaposmérőn, Segesden és Attalán is hasonló helyzet állt elő, az öt település fogyasztóinak összesen 70 millió forint visszamenőleges díjról ment ki sárga csekk.

A DRV mindegyik érintett település önkormányzatát megkereste, de mindössze egyetlen önkormányzattal sikerült megállapodni, ők átvállalták a fogyasztók költségeit. Hogy melyik volt ez a jól álló település, arra a cég nem tért ki, de azt tudni lehet, hogy nem Ádándról van szó. Hangsúlyozták: a DRV Zrt. lehetőséget biztosít a számlák kamatmentes részletfizetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik