Nagyvilág

Túl messzire mennek a német terrorelhárító szabályok

A német alkotmánybíróság szerint a terrorelhárító tevékenységről szóló jogszabály több részlete ellentétes az alaptörvénnyel, ezért módosításra kötelezték a kormányt. 2018. június 30-ig adtak időt az átdolgozásra.

A testület szerint ugyan a jogszabályok alapvetően megfelelnek az alkotmányosság feltételeink, mégis túl messzire mennek és hiányoznak belőlük a magánélet védelmét szolgáló biztosítékok. A terrorelhárítás a demokrácia és az alapvető jogok védelmét szolgálja, de ezt a tevékenységet csak a többi, ugyanúgy fontos alkotmányos elvvel összhangban szabad végezni.

A testület elsősorban a lakások, ingatlanok, titkos megfigyeléseket szabályozó előírásokban, illetve az „online házkutatás” szabályaiban talált aránytalanságot. Azt is kifogásolják, hogy a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) megoszthatja a titkos megfigyeléssel szerzett adatokat.

A szövetségi belügyminiszter elmondta, nem ért egyet az alkotmányosság egyes megfontolásaival és úgy véli, a testület döntése

nem könnyíti meg a nemzetközi terrorizmus elleni harcot.

Azonban az ítélettel

együtt kell élni és végre kell hajtani.

A BKA elnöke szerint el kell kerülni, hogy a bürokratikus szabályok hátráltassák a hatóság munkáját, és mivel Európában a továbbra is magas a terrorfenyegetettség, fontos, hogy a BKA rendelkezzen hatékony eszközökkel a terror elleni küzdelemhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik