Pályán kívül

A bedühödött olimpiai bajnok kiosztott egy mellbimbócsavarást az utastársának

A háromszoros ausztrál olimpiai bajnok úszót, Grant Hackettet annyira felbosszantották egy Adelaideből Melbournebe tartó repülőjáraton, hogy nekitámadt az egyik utastársának. A 35 éves sportoló az üzleti osztályon keveredett összetűzésbe valakivel. A beszámolók szerint Hackett azon húzta fel magát, hogy az előtte ülő túlságosan hátrahajtotta az ülését. A közel kétméteres olimpikon csapkodni, majd lökdösni kezdte az előtte ülő székét, aztán előrenyúlt, kitapogatta a férfi mellbimbóját, majd erőteljesen megcsavarta.

Az ügyben nem történt feljelentés, így rendőrség sem nyomoz, de az úszó fontosnak tartotta, hogy kiadjon egy nyilatkozatot, amelyben elnézést kér az összetűzésért. Hackett elmondta, hogy szeretne személyesen is bocsánatot kérni az utastársától, majd hozzátette:

Tudom, hogy sokszor hirtelen felkapom a vizet, őszintén sajnálom, próbálok a jövőben ezen változtatni.

Az úszó egyik kollégája úgy emlékszik vissza, hogy Hackett részegnek tűnt, holott tudta, hogy nem az, mindenesetre ő elérte a megtámadott férfit és bocsánatot kért tőle.

Huffington Post

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik