Gazdaság

Tavaly az amerikaiak voltak a második legnagyobb befektetők Magyarországon

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint a magyar és az amerikai gazdaság soha olyan szorosan nem működött együtt, mint most. Tavaly a második legtöbb befektetés az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Magyarországra. Az országban 1600 amerikai vállalat működik, és ezek 100 ezer magyar embert foglalkoztatnak.

Tavaly fordult elő először, hogy a magyar gazdaság számára az amerikai volt az Európai Unión kívüli legfontosabb exportpiac.

Mindezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) vezetőivel való tárgyalása után, kedden – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a miniszter és a tárgyaláson résztvevő 15 vállalatvezető a magyar befektetési környezet még versenyképesebbé tételéhez szükséges intézkedésekről tárgyaltak.

Szijjártó Péter tájékoztatta a vállalatokat arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium egy olyan javaslatcsomagot készít elő jelenleg, amely a munkaerő-mobilitás, a kutatás-fejlesztés és az innováció területén fogalmaz meg intézkedéseket, és amelyek révén Magyarország még vonzóbb befektetetési célpont lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik