Tech

Zuckerberg laza, mint a rigalánc ezen a 11 éves videón

Milyen érdekes, amikor előszedjük az egy évtizeddel ezelőtt készült fotókat, videókat, és azt nézzük, hogy mennyivel fiatalabbak, soványabbak, viccesebbek, többhajúak voltunk akkoriban, mint most. Ez az olyan embereknél, akiket széles tömegek ismernek, még mókásabb, főleg akkor, ha időközben az illető multimilliárdossá vált (ráadásul dollárban), és 11 évvel ezelőtt még teljesen mást gondolt arról a cégről, aminek most milliárdos felhasználói tábora van.

Mark Zuckerbeg mostanában már úgy beszél, mint egy politikus, és ha nyilvánosan megszólal, akkor bár lazának tűnik, de mégis kell, hogy tartása legyen, hiszen olyan cég élén ücsörög, ami beszippantotta a fél világot, és mostanra olyan gigásszá nőtte ki magát, amiről alighanem az alapító sem álmodott soha. Nem véletlen, hogy a 2005-ben vele készült interjúban az akkor még TheFacebook.com néven emlegetett projektről úgy beszél, mint “egy online könyvtár a főiskoláknak”. De itt is a videó, tessék nézni, miket mondott akkor a nemrég apává lett Zuckerberg:

Tessék megnézni például, hogy mind az interjúalany, mind pedig a Facebook alapító sört poharazgatnak, amivel kapcsolatban a beszélgetés elején Mark meg is kérdezi, hogy “le kellene tennem a sört?”, sőt a videó több helyen meg van vágva, mivel vélhetően volt benne egy-két olyan rész, ami nem mehetett ki adásba. Az igazi érdekesség azonban az, hogy miként beszél Zuckerberg a Facebook céljairól. Például ez az elmélete elég érdekes:

Nem feltétlen kell többnek lenni, mert sokan az egész világot akarják, vagy létrehozni a legnagyobb dolgot, megszerezni a legtöbb felhasználót. Azt hiszem, létrehozni valami igazán menőt, és erre fókuszálni is elég jó.

Aztán még megemlíti azt is, hogy olyan dolgot létrehozni, ami csak a Harvardnak van, másoknak meg nem, pont elég. Aztán eltelt 10 év, és a Facebook kitört a Harvardról, behúzott másfélmilliárd felhasználót, sőt sokakat függővé tett, mások meg azt mondják, aki nincs fent rajta, az valójában nem is él. Tehát az idő megváltoztatja a célokat is, főleg akkor, ha közben dől a pénz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik