Közélet

Hármas gyilkosságra készült egy férfi Budapesten

Két nőt és egy férfit akart megölni, holttestüket pedig egy épülő családi ház alapjaiba betonoztatta volna.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 71 éves öregúr idén szeptemberben adott megbízást egy – a gyanúsított élettársánál építési vállalkozóként dolgozó – férfinak arra, hogy egy általa verbuvált csapattal rabolja el haragosait. A vállalkozónak egy csepeli címre kellett volna vinnie az adósokat, majd onnan az idős ember párjának családi házába. Azért döntött így, mert a XXII. kerületben lévő épület még nem készült el. A két nő és a férfi holttestét ott rejtették volna el, a nappali alatt, a betonba öntve.

A férfi minden apró részletre kiterjedő tervet vázolt fel a vállalkozónak, aki először azt hitte, munkaadója próbatétel elé állítja, hogy tesztelje jellemét. A tanú – amint meggyőződött arról, hogy 71 éves megbízója nem viccel – értesítette a rendőrséget.

Az idős embert a vállalkozóval megbeszélt találkozón kapták el. Emberölés előkészülete miatt indult eljárás ellene. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, a bíróság pedig csütörtökön elrendelte előzetes letartóztatását – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól pénteken.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik