Pénzügy

KSH: csökkent tavaly a lakáshitel-állomány

hitel (Array)
hitel (Array)

A lakáshitel-állomány mérséklődött tavaly a 2014-eshez képest, míg 2015-ben a hitelállomány a bruttó hazai termék (GDP) 8,9 százalékát, 2997 milliárd forintot tett ki, addig 2014-ben még a GDP 10,4 százaléka, 3324 milliárd forint volt – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó lakossági hitelezést elemző kiadványában.

Majdnem eltűntek a devizahitelek

A teljes hitelállomány 63 százaléka a bankoknál, 27 százaléka a jelzáloghitel-intézeteknél, több mint 7 százaléka a lakás-takarékpénztáraknál, 3 százaléka pedig a takarék- és hitelszövetkezeteknél koncentrálódott – tették hozzá.

Kiemelték: 2014 végén a lakáshitel-állomány 52 százalékát a devizaalapú lakáshitelek tették ki, ez az arány a devizahitelek forinthitelre váltása után tavaly decemberre 0,2 százalékra, 6,8 milliárd forintra esett vissza.

hiteleskshs

Arra is rámutattak, hogy a hitelek minősítésében pozitív változás történt tavaly, a problémamentes hitelek száma 7 százalékponttal, 86 százalékra emelkedett, miközben a külön figyelendők közel 7 százalékponttal, 5 százalékra, az átlag alatti minősítésűek pedig 1,5 százalékponttal csökkentek. Tavaly év végén 31 ezer hiteladósnak volt 31-60 nap közötti törlesztési késedelme, 62 ezer adósé azonban a 61 napot is meghaladta.

Tavaly már emelkedett az új hitelek száma

2015-ben több mint 75 ezer lakáshitelt folyósítottak, 361 milliárd forint értékben, a hitelek száma 2 százalékkal, összege pedig 42 százalékkal, 108 milliárd forinttal nőtt az előző évhez képest.
A KSH szerint a lakáshitelezésben továbbra is a használt lakások vásárlása dominált, három folyósított lakáshitelből kettő ezt a célt szolgálta. A használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek összege tavaly 251 milliárd forintra bővült, 37 százalékkal haladta meg a 2014-es értéket. Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma 44 százalékkal csökkent, míg egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege átlagosan 3,5-ről 5,8 millió forintra nőtt.

A lakáscélú hitelek átlagos futamideje 2014-ben 13,3 év volt, ez tavaly év végére már megközelítette a 14 évet. A lakásépítési hitelek futamideje a leghosszabb, közel 16 év, ezt az új lakások vásárlási hitelei követik 15,2 évvel, de a futamidő a használt lakások hiteleinél is megközelíti a 15 évet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik