Kirúgással fenyegette egy Somogy megyei település polgármestere azokat a pedagógusokat, akik részt vettek volna az április 20-i pedagógussztrájkban – derül ki egy olvasói levélből, amit a Sonline.hu tett közzé.
A levelet író pedagógus arról számolt be, hogy kedden a tantestület eldöntötte: csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. Másnap a polgármester reggel fél nyolckor összehívta a tantestületet, és indulatos beszédet tartott, amelyben azt is szemükre vetette, hogy húzzák meg magukat, mert így is túl vannak fizetve. Majd azt mondta: felhívták a „minisztériumból” és figyelmeztették, hogy ha a település szeretne pályázatokat nyerni, akkor tegyen valamit a helyi pedagógusokkal.
A beszámoló szerint a településvezető nem felejtette el azt sem megemlíteni, hogy mennyi pályázatot nyertek meg a Fidesznek köszönhetően, és azt mondta: ha egy pedagógus is sztrájkolni fog, annak komoly következménye lesz a településre nézve, és a munkájukat is elveszíthetik.