Közélet

A közszférának kezd elege lenni, sztrájkba is lépnének

Nagy változások jönnek a közszférában 2018 januárjában, hiszen addigra alakul meg az egységes állami tisztviselői kar, írja a Figyelő.  A változások fokozatosan lépnek életbe, hiszen

  • idén július 1-jétől a járási hivatalok dolgozói,
  • 2017. január 1-jétől a megyei kormányhivatalok dolgozói,
  • végül pedig a minisztériumok és állami intézmények alkalmazottai csatlakoznak az új életpályaprogramhoz.

A változtatásokkal kapcsolatban persze már most megfogalmazódtak kritikák. Kezdve azzal, hogy

  • így sokkal szélesebb jogkörhöz juthatnak a munkáltatók,
  • így nő az alkalmazottak kiszolgáltatottsága,
  • az állami tisztviselőket áttehetik más munkakörbe akár félévre is, úgy, hogy erről három nappal korábban szólnak nekik.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének legfőbb problémája pedig az, hogy egy tavalyi ígéret szerint a közszektorban foglalkoztatottak bérét egységesen rendezték volna. Erre az idei költségvetés biztosított volna 38 milliárdot, viszont tavaly decemberben

az összeget átcsoportosították. Hogy mire? Ez azóta sem derült ki.

Lázár János múlt heti bejelentése szerint 20 ezer járási kormányhivatalnok számíthat 30-50 százalékos béremelésre. Azonban ez egy 10 százalékos létszámleépítésbe kerül.

Az önkormányzatok pedig teljesen kimaradnak a béremelésből, az állam ezt azzal indokolja, hogy

semmi köze hozzájuk.

Úgy tűnik, nem csak a tanárok elégelték meg a jelen helyzetet, hiszen a helyhatósági hivatalnokok körében nemsokára felmérik majd, hajlandóak-e sztrájkolni, ha a támogatás eléri a 60 százalékot, akkor májusban ők is tiltakoznak majd. Nem lehet alaptalan a kezdeményezés, hiszen nemcsak a szakszervezetek, hanem több minisztérium is bírálja a készülő törvényjavaslatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik