Sport

Óriási fegyvertény: felforgatott csapattal is nyertek a női pólósok

A magyar női vízilabda-válogatott 9-7-re nyert Hollandia vendégeként a világliga ötödik fordulójában, kedden Dordrechtben.

“Ilyen felállásban még sohasem játszottunk, összeszokottságról nem beszélhettünk, miközben a hollandok szinte a komplett csapatukkal álltak fel. Így még nagyobb fegyvertény a győzelem” – mondta a magyar szövetség (MVLSZ) honlapja szerint Bíró Attila, a januárban – éppen a hollandok legyőzésével – Európa-bajnok együttes szövetségi kapitánya.

A világliga nyolcas döntőjébe – amelyet Sanghajban rendeznek június 7. és 12. között – Európából három együttes, a két selejtezőcsoport első helyezettje, illetve a jobb második jut be. A B csoportból Spanyolország már biztosította a részvételét, és Brazília, Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália, illetve a házigazda Kína szereplése is biztos.

A hatodik (utolsó) fordulót május 3-án rendezik, akkor a magyar válogatott a francia együttest fogadja Budapesten. “Az utolsó forduló előtt nem lehetnek vérmes reményeink a továbbjutást illetően” – írta az MVLSZ honlapja.

Eredmény – női vízilabda Világliga, 5. forduló, A csoport

Hollandia-Magyarország 7-9 (1-1, 3-2, 1-3, 2-3)
A magyar válogatott gólszerzői: Szilágyi D., Tóth I. 2-2, Gurisatti G., Kisteleki H., Szücs G., Takács O., Keszthelyi 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik