Gazdaság

40 milliós bírságot kapott az Invitel

Egyoldalúan emelt havi és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a tv-előfizetéseknél.

Az Invitel tavaly október 1-jei hatállyal megfelelő jogalap nélkül vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10 százalékos forgalmidíj-emelést a határozott és a határozatlan időtartamú egyéni előfizetői szerződéseknél is, mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásban, ami több százezer egyéni előfizetőt érintett volna – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A jogsértés súlyát nagyban csökkentette, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat tett. Úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon belül.

Az egyoldalúan bevezetett díjemeléseket a szolgáltató egyebek mellett az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével magyarázta. Az NMHH viszont megállapította, hogy a vizsgált esetben a módosítás feltételei egyik, a szolgáltató által megjelölt okból sem álltak fenn, így a szolgáltató jogsértést követett el.

Az elsőfokú döntés még nem jogerős, az Invitel fellebbezhet ellene a hatóság elnökénél – írja az NMHH.

Az Invitel részletesen elemzi a határozat tartalmát, és ennek fényében dönt az esetleges jogorvoslati lépésekről. A társaság, ahogyan ez idáig, úgy a jövőben is jóhiszeműen, a vonatkozó jogszabályoknak, és hatósági rendelkezéseknek megfelelően jár el – olvasható a társaság közleményében.

A vállalat hangsúlyozni kívánja, hogy rendelkezésére álló forrásait a tulajdonában lévő tele-és infokommunikációs hálózat intenzív fejlesztésére fordítja annak érdekében, hogy több százezer lakossági és üzleti ügyfele részére a lehető legkorszerűbb infrastruktúrát és szolgáltatásokat biztosíthassa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik