Forma-1

Kétszázezer néző a Hungaroringen?

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

A mogyoródi pályára Csütörtökön 35 ezren, pénteken már 40 ezren, a szombati időmérőre pedig 55 ezren látogattak ki.

“Reméljük, hogy a vasárnap 14 órakor rajtoló futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat – nyilatkozta a Gyulay. – Az elmúlt 15 évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk.”

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: “Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak érzi, és több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem a legjobb az aszfalt minősége.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik