Chikán Attila közgazdászprofesszor szerint Magyarországon gazdasági irányváltásra van szükség. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere csütörtökön a Debreceni Egyetemen (DE) a magyar gazdaság versenyképességének aktuális tényezőiről tartott előadásában az irányváltás kritériumaként a bizalomerősítést, a korrupciócsökkentést, a tudásalapú fejlődést, a termeléstől a szolgáltatások felé fordulást, a központosítás csökkentését és a nemzetközi értékláncokba bekapcsolódást jelölte meg.
Chikán úgy fogalmazott: az irányváltáshoz nem kell kormányváltás, a gazdasági fordulatot a jelenlegi kormány is meg tudja csinálni, ha akarja. A professzor szerint a versenyképességet tekintve “drámaian romlott a helyzetünk: a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában Magyarország 144 ország között 2001-ben még a 29., 2006-ban a 38. helyre került, most a 63. helyen áll.”
Trágya az intézményrendszer
A vizsgált 12 versenyképességi mutató közül az intézményrendszer – amibe beleértik a kormányzat egész teljesítményét – és az üzleti tevékenység tekintetében áll a legrosszabbul az ország: a 97., illetve a 90. helyen. Ugyanakkor az infrastruktúrában és a technológiai felkészültségben mért 48. hely hosszú távon reménykeltő – jegyezte meg a professzor.
Chikán Attila a jelenlegi unortodox gazdaságpolitika jellemzői között sorolta fel az állam gazdasági szerepének növelését, a társadalmi egyenlőtlenségek politikai kezelését, a rövid távú stabilitás előtérbe helyezését és a politikai hatalom szempontjainak prioritását.
Magyarország nemzetközi megítélése 1960 óta soha nem volt olyan rossz, mint most, ezért nem minősítik fel az országot a hitelminősítők, hiába mondja a kormány, egyébként teljes joggal, hogy gazdasági mutatók már lehetővé tennék ezt.
Chikán szerint a versenyképesség-vesztés tartós tendencia, amit “nem csak a jelenlegi kormány hibái okoznak, ez a korábbi kormányoktól indult, mint ahogy van hagyománya a korrupciónak is”. Chikán figyelmeztetett arra, hogy “a politikában jelenleg uralkodó társadalomfelfogás bezárja Magyarországot az alacsony fejlettségű európai országok körébe”.
Kiemelte, folytatódik az ország lecsúszása, ha nem lesz gazdaságpolitikai változás. A szakember a kis- és középvállalkozásokban (kkv-k) látja a változtatás lehetőségét. “A kkv-k ha lassan is, de képesek a folyamatok kedvező befolyásolására – mondta Chikán Attila a Debreceni Egyetemen. (MTI)