Tech

A HP új laptopja tényleg pengevékony

A HP laptopja olyan vékony, hogy elbújhat egy kisebbfajta elem mögé. Nem is véletlen, hogy a Kísértet nevet kapta.

Bármennyire is meggyőződéssel állítják sokan, azért mégiscsak a méret a lényeg, akár vastagságról, akár hosszúságról beszélünk, hiszen amint láthatjuk, az okostelefonok kijelzőjének mérete egyre nő, míg vastagságuk ha nem is ugyanekkora ütemben, de csökken. Ugyanez annyira nem tényező a laptopok esetében, de azért ott sem árt, ha termetre nem egy B30-as falazótéglához idomul az a gép, amit napról napra használnunk kell.

A HP olyannyira komolyan vette a soványságot, hogy a New York Times International Luxury Conference rendezvényen bemutatott HP Spectre nevű laptopja mindössze 10,4 milliméter vastagságú, ami akkora, mint egy AAA-elem átmérője (ez a kisebbik, távirányítókban használt ceruza-forma). A ház egyébként CNC-forgácsolt alumínium, ami nagyjából sejteti azt is, hogy a cég a prémium kategóriát célozza a valóban lapos laptoppal, melynek kijelzője 13,3 hüvelykes.

hp spectre_1

A Spectre súlya mindössze 1,1 kilogramm, amit többek között a Core i5 vagy i7 processzor, a 8 GB memória, illetve a 512 GB-os SSD, valamint Full HD IPS kijelző, valamint a két részre osztott akkumulátora ad össze – utóbbi 9 és fél órányi üzemidőre képes. A kijelzőről még azt érdemes tudni, hogyCorning Gorilla Glass biztonsági bevonattal látták el szélétől széléig.

hp spectre_2

A gép hűtéséről az Intel Hyperbaric hűtési rendszer gondoskodik, amely a kis méret és az erős processzor ellenére képes megfelelő hőfokon tartani az alkatrészeket, de hangban sem lehet ok panaszra, hiszen a Spectre Bang & Olufsen sztereo hangrendszere és a HP Audio Boost technológiája valószínűleg megfelelő teljesítményt nyújt. A laptop házán három, teljes értékű USB Type-C aljzat található, közülük kettő Thunderbolt-kompatibilis.

A vékony és könnyű laptop idehaza várhatóan júliustól lesz majd kapható, de azt még nem tudni, hogy milyen számot találunk majd az árcédulán. A kategóriát, felszereltséget és kinézetet látva félő, hogy a szükséges pénztárcának vastagabbnak kell lennie a gépháznál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik