Gazdaság

Részletekben fizeti a bankszövetség a versenyhatósági büntetést

A Magyar Bankszövetség kétszer kétszázmillió forintot már kifizetett abból a négymilliárd forintos bírságból, amelyet januárban rótt ki a szervezetre a Gazdasági Versenyhivatal a BankAdat adatbázis miatt, írja keddi számában a Magyar Idők.

A bankszövetség arra vár, hogy a bíróság felfüggessze a fizetési kötelezettséget – tudta meg az újság a szervezet főtitkárától. Kovács Levente elmondta: a GVH engedélyezte a bankszövetségnek, hogy részletekben fizesse ki a büntetést. Ha a szervezet nem tud fizetni, a GVH végrehajtási eljárást indít, amelyet az adóhatóság foganatosít, így a mögöttes felelősként megnevezett bankoknak kell helytállniuk.

A GVH azért bírságolt, mert állítása szerint az adatbázis lehetővé tette a bankoknak, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A pénzintézetek bírósághoz fordultak, mondván a hivatal szakmaiatlan és téves alapon döntött.

A GVH ugyanakkor fenntartja, hogy a pénzintézetek összehangolhatták magatartásukat.

A bankszövetség szerint a várható fellebbezésekkel együtt két év múlva lehet jogerős ítélet.

A főtitkár bízik abban, hogy a pert követően, akár kötelező jelleggel – jogszabályi előírásra – működik majd hasonló adatbázis. Az adathiányos vagy megalapozatlan tervezésnek akár a GDP-ben mérhető hatása lehet. Mindez olyan időszakban történik, amikor a bankok is elkötelezettek a növekedés gyorsításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik