Közélet

Agyrázkódást okozott a rendőrnek a budapesti őrjöngő

Hárman voltak, de úgy fest, csak ketten állnak bíróság elé. Egyikük egy kisgyerekkel a karján támadt.

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak – egyebek mellett ezzel vádolnak egy férfit és egy nőt, akik pár hónappal ezelőtt rátámadtak három, velük szemben intézkedő rendőrre Budapesten. Ha bűnösnek találják őket, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Az egyenruhásokat májusban riasztották egy IX. kerületi, Márton utcai lakáshoz. Igazoltatni akarták az ott lévő három embert: két férfit és egy nőt. A férfiak szidni kezdték a rendőröket, azt kiabálták, hogy megverik őket.

Az egyik kötekedő – karján egy kisgyerekkel – végül ütött, méghozzá ököllel az egyik járőr fejét. Később nekirontott egy másik rendőrnek is, akit olyan erővel taszított el, hogy az egyenruhás hanyatt esett, beverte a fejét a burkolatba, melytől agyrázkódást szenvedett. Társai eközben a másik két járőrt lökdösték.

Az ügyészség végül két ember ellen emelt vádat: az ököllel ütő férfi és a nő ellen. Utóbbi támadónak súlyos testi sértés kísérlete és valamint kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Harmadik társuk azóta is szökésben van. 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik