Forma-1

Fernando Alonso sokkal rosszabbul van, mint sejtette

Kiderült, a spanyol világbajnok elég súlyos sérüléseket szenvedett az Ausztrál nagydíjon. Hamarjában nem is tudjuk, miben bízott a bahreini rajtot illetően.

A FIA orvosai nem engedték rajthoz állni a hétvégi Bahreini Nagydíjon Fernando Alonsót, aki hatalmasat bukott Melbourne-ben.

A spanyol ugyan azt állította, jól van, el is utazott a második futam helyszínére, de most kiderült, kamuzott az állapotát illetően. Bordatöréssel és tüdőproblémával, néi nevén légmellel állt a Forma-1-es orvosi bizottsága elé.

A FIA-közleményben “nem kielégítő mellkasi CT” volt az indok. A futamot felvezető pénteki sajtótájékoztatón Alonso aztán bővebben kifejtette mi baja.

Egy bordám eltörött, fájdalmaim vannak, nehezen tudok aludni. A vasárnapi bukás után a térdfájdalmamon kívül még semmi bajom nem volt, az orvosok megengedték, hogy elhagytam a pályát. Hétfőn már mindenem fájt és mivel a fájdalmaim Spanyolországban sem enyhültek, sőt, kértem egy teljes kivizsgálást. Kimutatták, hogy levegő szorult a tüdőm és a mellkasom közé. A hétfői kontrollra a légmell felszívódott, de újabb bordatöréseket állapítottak meg. Már az sem biztos, hogy ott leszek Kínában. 8-10 nap múlva kell megismételt vizsgálatra jelentkeznem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik