Szórakozás

Farm: Megvan az új kiválasztott

A szerdai adás legnagyobb eseménye, hogy Márk a szolárium és az elegendő étel hiánya miatt feladta a versenyt.

Megrendezték a Farm második kiválasztását is. A játékosok Sanyának négy jelet szögeltek a táblába, Cinti és Márk két-két jelet kaptak, de a heti gazda döntésének értelmében Sanya megy párbajozni.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

A párbaj mellett az is kiderült, hogy szépen beindult a termelés a farmon. Gergő reggel kilenc tojást talált a tyúkok alatt, csinálnak túrót, amit el akarnak majd cserélni valamire Szilveszter gazdával.

Ennél talán izgalmasabb, hogy a szépen összemelegedő Cinti és Norbi kapcsolata tovább bimbózik. Cinti betegen ébredt, Norbi ápolgatta, közben egy finom szerelmi vallomás is elhangzott.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

“Szeretlek. olyan jól esik, hogy gondozol”

– mondta a lány, aki napközben Laurának is elmondta, hogy jót csókolózott Norbival, el tudja képzelni, hogy kint is legyen belőle valami, csak azt nem tudja, mennyire lenne hosszú távú a kapcsolat.

És még valami: már lehet szavazni a születendő boci nevéről. A nézők a játékosok által kitalált nevekből választhatnak (Törner, Farmire, Prilla, Szöszmösz, Bébike).

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik