Gazdaság

Szétverik a terrortámadások a török turizmust

Az iszlamisták és a kurdok könyékig benne vannak a vérben, a turisták emiatt elpártolnak Törökországtól. A török kormány nyugtat, a gazdaság szerintük dübörög.

Egyre jobban szorul a hurok a törökországi idegenforgalom nyaka körül, miután sorra történnek ISIS- és kurd merényletek az országban – írja a Reuters. Tíz éve nem történt olyan, mint februárban, amikor tíz százalékot esett a török földre érkező külföldiek száma.

Az Iszlám Állam már kétszer támadott idén a turisták körében népszerű Isztambulban, az egyik ilyen attakban 12 német is meghalt. Egy másik merényletben három izraeli és egy iráni látogató vesztette életét, az izraeli állam pedig megkérte polgárait, amint lehet, lépjenek le Törökországból.

Szenved a turizmus az orosz vadászgép tavalyi török lelövésétől és a kapcsolatok elhidegülésétől is. Az orosz turisták elkerülik Törökországot, a felével csökkent a számuk. Persze ez nem véletlen, törölték az oroszok a chartergépeket, amik vendégeket szállítanak, ráadásul a gyenge orosz gazdaság miatt egyre kevesebb orosz üdülgethet csak úgy.

Az előrejelzések szerint idén negyedével csökkenhet a török idegenforgalom, ami 8 milliárd dollár kiesést jelenthet Recep Tayyip Erdogan országának. Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettes optimista, szerinte a rossz számok átmenetiek, és Törökország így is a világ hatodik leglátogatottabb állama. Számokat sorolt, miszerint 2015-ben 4 százalékkal nőtt a GDP, miközben közgazdászok 3,9 százalékot jósoltak. Korábban Ahmet Davutoglu kormányfő is azt mondta egy pártgyűlésen, hogy idén jobban fog teljesíteni a török gazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik