Belföld

Drónvideón látható utoljára egyben a pécsi magasház

Lehetett szeretni, vagy utálni, de mivel 40 éven keresztül Pécs képének jellegzetes részét alkotta, a szívünkhöz nőtt - búcsúzott az épüettől FlyingEyes Drone Media.

A 25 emeletes magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintból megerősíttette, majd eladta a házat. Az épület hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megtalálni, illetve az átalakítására vonatkozó tervek mentén készült számítások eredménye mindig az volt, hogy az ingatlan rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mint ha a helyén egy újat emelnének.

A magasház állaga idővel ismét romlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal.

Maros József építőmérnök, statikus korábban az MTI-vel azt közölte: a magasház különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik