Belgrád sivár külvárosában van egy hatalmas falfestmény, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Egy kicsi bár, a Crazy House bejárata mellett található kép egy szakállas férfit ábrázol, aki régen a hely törzsvendége volt.
Egy orvos, Dragan Dabic, aki a világ egyik legkeresettebb emberévé vált. Valójában Radovan Karadzic, bosnyák-szerb vezető, akit az 1992-1995 között zajló boszniai háborúban elkövetett népirtással, háborús bűnökkel és emberiség ellenes bűntettekkel gyanúsítottak. Karadzicot csütörtökön ítélte 40 év börtönre a Nemzetközi Törvényszék.
A volt boszniai szerb elnök 11 évig sikeresen elbújt a törvényhozás elől, sok időt töltve a Crazy House-ban. Bűnösnek találták az 1995-ös srebrenicai mészárlás elindításával, amiben 8 ezer bosnyák muszlim férfit gyilkoltak meg, illetve őt tartják a három évig húzódó szarajevói ostrom vezetőjének.
Ivócimborái most is ugyanott iszogatnak, amíg Karadzic 40 éves börtönbüntetését tölti. A Vice riporterei ellátogattak Belgrádba, és benyitottak a bárba, ahol a férfiak Karadzic képe alatt üldögélve azt állították,
Gyakran ült itt egyedül egy kávéval vagy egy pohár vörösbor társaságában. Néha egy-két barátjával jött, csak néhány háztömbnyire lakott innen – mondta a Vice-nak Nebojsa Jevric.
Jevric, aki háborús tudósító volt és szerb nemzeti lapoknak írt a ’90-es években, azt állítja, senki nem tudta, hogy a nagy fehér szakállas férfi valójában Karadzic. Ebben egyetértett egy magát Jézusnak nevező férfi is a bárban.
Mindannyian dühösek voltunk, mikor megtudtuk, ez ő volt. Ha tudtam volna, én lettem volna az első, aki menedéket ajánl neki.
A csütörtöki ítéletet közvetítette a tévé, mivel azonban a bárban nincsen, Jevricék nem láthatták a verdiktet. Néhányan hazamentek, hogy lássák az ítélethirdetést, de a bár így is tömve volt, mivel tucatnyi újságíró érkezett a helyszínre, hogy megtudják, mi a véleményük azoknak, akik szerb nemzeti hősnek tekintik Karadzicot.
Radovan az áldozat, az ügyészek pedig a hóhérok
– mondta Miroslav Kovinjanic. Miután többen felálltak, hogy toastot mondjanak, az egyik férfi könnyek közt énekelni kezdett: csak azt akartam mondani ezzel a dallal, mennyire szeretlek, Radovan!
A szomorúságomat nem fogják visszaadni a cikkeitek és a fotóitok
– mondta egy nyugdíjas, Randjelovic az újságíróknak.
Karadzic a legmagasabb rangú tisztviselő, akit a boszniai háborúban elkövetett népirtás miatt elítéltek. A háborúban 100 ezer embert öltek meg és több mint 2 millióan menekültek el otthonaikból. Ez volt a legvéresebb konfliktus Európában a második világháború után. A Crazy House-ban azonban tisztelik, úgy mint azokat, akiknek a képei még a bár falán lógnak: Vlagyimir Putyiné (akit sok szerb a nyugati imperializmussal szembeni védelmezőnek tart), Ratko Mladic, a srebrenicai mészárlás fő felelőse vagy Slobodan Milosevic, volt jugoszláv elnök.
Azonban nem mindenki elégedett Karadzic ítéletével. Munira Subastic, a srebrenicai anyák csoportjának elnöke azt mondta, remélték, hogy megfelelő ítélet születik.
Nem az ítélet hossza a fontos, hanem a lényeg, ami mögötte van
Nyitókép: Europress