Szórakozás

Farm: Dani megy párbajozni

Fördős Zé konferálásával, és a heti gazda, Sándor döntésével indult a tanyasi reality csütörtöki epizódja. Az egyszeri tűzoltó a szívére hallgatott, és a számára leginkább ellenszenves farmert, mercis Danit választotta, megkímélve ezzel Henit a párbajozástól. Mármint abban az esetben, ha az immár piros kendőt viselő fiú nem éppen őt választja a kihívás alkalmával.

Az adás további érdekességeként (sic!) meglépett a kecske, amit aztán nagy nehezen sikerült visszacsalogatni a zárt területre. Attila természetesen még mindig mindenkinél mindent jobban tud – erre már lassan a többiek is legyintenek, bár Norbi nem nézi túl jó szemmel, ha a tehenei körül legyeskedik.

A Laura és Dani között kibontakozó románcról mindenkinek van véleménye – naná! Dóri például óva intené a szöszi modellt az arcoskodó fiútól. És persze megérkezett a fitneszőrült Vivien is, akire Márk azonnal rástartolt, a lányok ellenben nem fogadták kitörő örömmel az új beköltözőt.

Mondjuk az a fiúk részéről sem mondható éppen a legszebb fogadtatásnak, hogy a kecske nem pont patyolattiszta farkát tisztíttatták le vele elsőként. Meglepetésre azonban a szőkeség állta a sarat… vagyizé, valami egyebet is.

Az előzetesben pedig az első komoly balhé, a majdnem (?) verekedésig fajuló Dani és Gergő közti botrány képkockáit villantották fel nekünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik