A programnak három pillére van. Elszámoltatnak ott, ahol az előző városvezetés korrupciógyanús ügyeleteket bonyolított, az érpataki modell alapelveit és gyakorlatát átvéve rendet teremtenek és egy antikorrupciós központot működtetnek annak érdekében, hogy később se merülhessen fel visszaélés gyanúja – közölte Volner János, a párt alelnöke.
Azt mondta, ezek nyomán drámaian javultak a közállapotok Tiszavasváriban, visszaszorultak a bűncselekmények és “minden liberális jajveszékeléssel ellentétben” az ott élők szerint is jobbak, emberibbek lettek a viszonyok. Hozzátette azt is, amennyiben pártja kormányra kerül, az egész országban bevezetik ezt a modellt.
A polgármester a “cigány-magyar együttéléssel és integrációval” foglalkozó szakértőkkel folytatott együttműködésük fő szempontjaként hivatkozott arra, hogy a veszélyeztetett területen élő kiskorúaknak olyan körülményeket teremtsenek, amit a testi-lelki fejlődésük szempontjából a törvény előír.