Nagyvilág

Bíróság elé állítottak egy vietnami bloggert

Bíróság elé állítottak egy kiemelkedő ellenzéki bloggert Vietnamban. Nguyen Huu Vinh ellen, aki egy néhai miniszter fia és 1999-ig rendőr volt, szerdán kezdődött meg a per Hanoiban.

Az 59 éves Vinh (másik nevén Anh Ba Sam) és 35 éves asszisztensnője, Nguyen Thi Minh Thuy azzal a váddal áll a bíróság előtt, hogy a demokratikus szabadságjogokkal visszaélve megsértette az állam érdekeit. 2014. májusi letartóztatásuk óta börtönben vannak.

Vinh, akinek apja nemcsak miniszter volt, hanem moszkvai nagykövet is a Szovjetunió idején, miután leszerelt a rendőrségtől, magánnyomozócéget alapított. 2007-ben hozta létre első internetes naplóját, majd 2013-ban Polgárjogok címmel egy másikat, 2014-ben pedig Vietnami Történetírás címmel egy harmadikat. Blogjaiban szemlézta az állami média és más ellenzéki aktivisták politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális híreit. A vádirat szerint a két utóbbi blogon megjelent mintegy kéttucatnyi cikk eltorzítva állítja be a kormányzó kommunista párt politikáját.

A cikkek “egyoldalú, pesszimista nézetről tanúskodnak, aggodalmat és bizalmatlanságot keltenek a társadalomban a párt és a kormány iránt” – írta az ügyészség, amely öt-hét évi börtönbüntetést kér Vinhre, és két-három évit asszisztensnőjére. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Több nemzetközi jogvédő szervezet és nyugati kormány bírálja rendszeresen Vietnamot olyan ellenzékiek bebörtönzése miatt, akik békésen fejtik ki véleményüket. Hanoi tagadja ezt, azt állítja, hogy csak a törvényszegőket börtönzik be. A Riporterek Határok Nélkül nevű jogvédő szervezet nyilvántartása szerint Vietnamban 30 ellenzéki blogger van börtönben, amivel az ország Kína után második a világon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik