Szórakozás

Friderikusz riporter lesz a TV2 Naplójában

Mióta Kökény-Szalai Vivien lett Azurák Csaba után a TV2 hírigazgatója, elég nagy a káosz a csatornánál. Szinte az összes műsort átszervezik, ami azzal jár együtt, hogy a már jól megszokott arcok is repülnek.

Azt egy ideje már biztosan tudni, hogy Azurák Csabát az RTL Klubtól átcsábított Gönczi Gáborral helyettesítik a Tényekben és tegnap óta azt is találgatják, hogy ki lesz a partnere. Várkonyi Andrea ugyanis  szintén távozik a hírműsorból, ő állítólag az újjáéledő Naplóban kap majd helyet, amiben a híresztelések alapján Friderikusz Sándor is riporterként térhet vissza.

A Pulitzer-emlékdíjas Friderikusz korábban már dolgozott a TV2-nél, politikai és szórakoztató műsorok egyaránt kötődnek a nevéhez (Gyerekszáj, Fantasztikus Európa, Az ének iskolája, Sztárban sztár), legutóbb pedig az Összezárva Friderikusszalt vezette. Most a a Napló riportereként tér vissza, ahová a műsor alapstábjából senki nem akart visszatérni.

További változás, hogy a Blikk információi szerint Vitányi Judit lesz az, aki áprilistól Gönczi mellett olvashatja a híreket főműsoridőben, és az ő korábbi hétvégi műsorsávjába Pachmann Péter és Andor Éva csúszik vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik