Nagyvilág

Hasba lőtte csapattársát a focista, mert betörőnek hitte

maszkos-rablo(210x140)(11).jpg (maszk, rabló, betörő, )
maszkos-rablo(210x140)(11).jpg (maszk, rabló, betörő, )

Kórházba kellett szállítani az ohiói Akron egyetem amerikai futball csapatának egyik játékosát, miután egyik társa tévedésből meglőtte – jelentette a helyi sajtó. A beszámoló szerint a 22 éves Andrew Pratt szombaton, nagyjából hajnali három órakor ment be Scott Boyett lakásába, anélkül, hogy kopogott, vagy köszönt volna. Boyett pedig azt hitte, egy betörő tért be otthonába, és rálőtt, anélkül , hogy meggyőződött volna arról, ki áll vele szemben.

Amikor a rendőrök kiérkeztek, Boyett már egy közeli kórházba szállította áldozatát, aki az orvosok közlése szerint fel fog épülni sebesüléséből. A rendőrök még a kórházban kihallgatták mindkét fiatalt, akik ugyanazt mondták: Boyett betörőnek hitte Prattet, aki „jóhiszemű tévedésként” jellemezte az esetet az őt kihallgató rendőröknek.

A hatóságok végül úgy döntöttek, hogy nem indítanak eljárást Boyett ellen, miután mindkét fél balesetként jellemezte az esetet. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a haslövés mennyire fogja befolyásolni Pratt játékosi jövőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik