Nagyvilág

Előkerült Sztálin unokája, aki egy amerikai punk

Sokáig nem tudott nagyapja bűneiről, de úgy tűnik, ennél messzebb nem is kerülhetett volna az egykori szovjet diktátortól.

Eddig csak közeli ismerősei tudták az amerikai Chrese Evansról, hogy kik a felmenői, két napja viszont vele van tele az amerikai bulvársajtó, miután meghökkentő képeket töltött fel magáról az internetre.

A 44 éves nő nagyapja nem más, mint az egykori szovjet diktátor, Sztálin. Ehhez képest furcsán hat, hogy a fotókon platinaszőkére festett hajjal, tetoválásokkal, piercinggel és játékfegyverekkel pózol. A The New York Post Oregonban talált rá, ahol régiségboltot működtet, és a buddhizmust gyakorolja.

Evans édesanyja Sztálin egyetlen lánya, Szvetlana Allilujeva, aki 1967-ben hagyta el a Szovjetuniót. Az Egyesült Államokban telepedett le, ahol megismerkedett negyedik férjével, William Wesley Peters építészmérnökkel. Házasságuk mindössze három évig tartott, de megszületett belőle Chrese, akit eredetileg Olgára kereszteltek, de felnőttként megváltoztatta nevét.

Evans azt mondta: ő sokáig úgy tudta, hogy nagyapja győztes államférfi volt, de egyszer az anyja leültette, és elmondta az igazságot. „Akkor szereztem tudomást nagyapám bűneiről” – mondta. Evans elárulta: ő nem politizál, és Oroszországhoz annyi köti, hogy rendszeresen főz borscsot, amit nagyon szeret. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik