Média

Megújul a Bartók rádió műsora

Teljesen megváltozik a műsorstruktúra, lesznek időnként filmzenék is a közmédia komolyzenei rádiójában, és új kórusmagazin is indul.

Érdekel a content marketing?

banner_300x250_fiu_nlc_24
Jelentkezz a márciusban induló képzésre!

A Bartók adó két legkedveltebb élő magazinműsora a reggel 6-tól fél 10-ig futó Muzsikáló reggel és a délután 3-tól 7-ig tartó Muzsikáló délután. A két blokkot március közepétől a Muzsikáló délelőtt köti össze, így szinte egész nap élő magazinműsor fut a Bartók rádión. A „Muzsikáló-műsorfolyamban” alkalmanként klasszikus filmzenék is felcsendülnek majd. Az Ahogy tetszik kívánságműsor zenéi szintén beépülnek a műsorfolyamba.

Hétvégére kerül át az eddig hétköznap délelőtt futó Hang-fogó, amelyben több tételes művek is adásba kerülnek, így szombat-vasárnap kora reggeltől megszakítás nélkül lehet komolyzenét hallgatni a Bartókon.

A népzenei műsorok ezentúl délben kezdődnek, a koncertműsorok fél órával későbbre kerültek, ezt azzal magyarázzák, hogy így azok a hallgatók is teljes egészében élvezhetik a felvételeket, akik kíváncsiak a Kossuth rádió déli Krónikájának híreire.

Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. azt is közölte, hogy mivel a kortárs zene felemelése a Bartók rádió fontos közszolgálati feladata, az Ars Nova előbbre, este 10-re került, míg a dzsessz kedvelői 11 órától hallgathatják a dzsesszműsorokat. Hozzátették: a péntek esti műsorsáv kifejezetten a klasszikus dzsesszé lesz.

Bejelentették azt is, hogy új kórusmagazint indít a Bartók rádió, a vasárnap déli Énekelj velünk! a hazai kórusélet eseményeit mutatja be és népszerűsíti a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségével szorosan együttműködve.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik