Közélet

Az országgyűlés ma engedélyezheti a Nok-ot

Az Országgyűlés mai ülésén lehetővé teheti nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának újabb elemeként sorsolásos alapon segítheti az újépítésű lakáshoz jutást.

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően kivételes eljárásban tárgyalhatják a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatát.

A javaslat szerint a nokhoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt.

A képviselők az előterjesztés összevont vitája után következő szavazások alatt el is fogadhatják a kormány új otthonteremési támogatását. A határozathozatalok során egy az ebtenyésztést érintő törvénymódosítást is elfogadhatnak, amellyel az állam a továbbiakban kizárólag a magyar kutyafajták tenyésztését felügyelné, míg egy másik döntéssel kikerülhet a Polgári Törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályban kaphat helyet a behajtási költségátalány.

A szavazásokat követően nyolc előterjesztést vitathatnak meg a képviselők. Ekkor kerül napirendre az a javaslat, amely a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos közérdekű adatigénylés szabályait egyértelműsíti, továbbá az az indítvány is, amely meghosszabbítaná a magáncsődeljárás kezdeményezési határidejét.

Általános vitát tartanak arról a kormánypárti javaslatról is, amely szerint egy újonnan létrehozott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felelne a Kárpát-medencében élő magyar gyerekek üdültetésével összefüggő feladatok ellátásáért az Erzsébet-program keretében.
Az Országgyűlés kéthetes ülése hétfőn ér véget, a tavaly kialakított szokásoknak megfelelően kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik