Forma-1

Räikkönen: Még idén elkapjuk a Mercedest

Ferrari (ferrari, )
Ferrari (ferrari, )

A Forma-1-ben szereplő olasz istálló finn versenyzője szerint csapata hétről-hétre fejlődik.

Két dolog foglalkoztatja a közvéleményt a vasárnapi Kínai Nagydíj után: először is az, hogy ismét egy unalmas versenyt láthattunk, másodszor pedig az, hogy a második helyezett Nico Rosberg szóban nekiment csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

Közben a Ferrari szép csendben ismét egy eredményes hétvégén van túl, Sebastian Vettel ezúttal a harmadik helyet kaparintotta meg, mögötte pedig egyből Kimi Räikkönen ért be a célba. Az eddigiek alapján a Ferrari lehet az, amely esetleg megszorongathatja idén a Mercedeseket, a finn pedig nem látja okát annak, hogy ez miért is ne következhetne be.


Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene (b-j.) minden bizonnyal nem bánja a mercedeses cicaharcot
Fotó: Europress Fotóügynökség 

„Jók a terveink, ráadásul tavaly óta sokat fejlődtünk, és tovább fogunk javulni a szezon végéig. Persze minden csapat fejlődik valamennyit, így nem csak rajtunk múlik a dolog, de nálunk mindenki bízik abban, amit és ahogyan csinálunk. Az eddigiek azt mutatják, jó úton haladunk, ugyanakkor még időre van szükségünk, egy este alatt nem lehet csodákat véghezvinni” – idézi Räikkönent az Eurosport.

„Seb (Vettel – a szerk.) már bebizonyította, hogy képesek vagyunk a győzelemre is. Persze ez is pályafüggő, valamelyik helyszín kedvez egy csapatnak, a következő verseny pedig már egy teljesen más történet. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ha bármi történik a Mercedesszel, mit ott leszünk.”

Ezúttal nem pihenhet túl sokat a mezőny, a hétvégén következik a Bahreini Nagydíj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik