Élet-Stílus

Energiaitaltól bénult le a 13 éves – a következő doboz meg is ölheti

A középiskola parkolójában vette a koffeintartalmú italt. Néhány órával később lebénult a jobb oldala.

Nem sokkal azután, hogy megivott egy dobozzal a koffeintartalmú italból, a 13 éves, tehetséges táncos kórházba került. Catlin Fraser a Mirror című brit bulvárlapnak elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy energiaitalt fogyasztott: barátaival hetente többször is vásároltak. Hozzátette, eddig még senkinél sem okozott az övéhez hasonló tüneteket.

Catlin azt mondja, a rosszullét nagyjából fél órával azután kezdődött, hogy óra előtt felhajtott az italt. Először csak az arca jobb fele zsibbadt el, majd a testének a teljes jobb fele. A fiatal lány pánikba esett: jelezte padtársának, hogy rosszul van, aki szólt az épp órát tartó tanárnőnek is.

Kép forrása: Facebook / Catlin Fraser
Kép forrása: Facebook / Catlin Fraser

A tanárnő Catlin tüneteiben a stroke tüneteit vélte felismerni, ezért azonnal mentőt hívott, akik kórházba szállították a lányt. Itt további vizsgálatok következtek: vérvizsgálat, ECG, CT, sőt még egy röntgen is készült Catlinről, ami végül kimutatta, a tüneteket nem stroke, hanem az úgynevezett hemiplégiás migrén okozza. A migrén eme ritka típusa főleg fiataloknál jelentkezik és a test egyik felének bénulásával jár.

Az orvosok biztosak benne, hogy Catlin migrénjét a nagy mennyiségű koffein idézte elő. Mivel a lány érzékeny a szerre, figyelmeztették őt is, és a családját is, hogy egy következő energiaital szélsőséges esetben akár szívleállást is okozhat.

A Mirror beszélt Catlin aggódó szüleivel is. A kislány édesanyja elmondta, nem hibáztatja az ital gyártóját, de az értékesítőit igen.

„Hiába írják rá a dobozra, hogy kismamáknak és kiskorúaknak káros is lehet, az eladók nem veszik figyelembe. Gond nélkül értékesítik olyan kiskorúaknak is, mint amilyen a lányom.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik