Közélet

Főrendőrökre vallott az éjszakai élet egykori ura

Múlt héten kezdődött az iratismertetés a Vizoviczki-ügyben. Ötvenezer oldal maga az akta, amelyben rengeteg a titkosított anyag.

Mielőtt házi őrizetbe került, terhelő vallomást tett az ügyében érintett főrendőrökre Vizoviczki László – nyilatkozta a Borsnak Zsurkán Béla ügyvéd azok után, hogy iratismertetéskor maga is látta a kérdéses kihallgatás jegyzőkönyvét. Futó Barnabás, Vizoviczki László ügyvédje csak annyit mondott, több mint egy hete kezdődött az iratismertetés, egyéb részletet nem kívánt elárulni sem az ügyről, sem védence vallomásáról.

Mint ismert, minden idők legkomolyabb rendőri vezetőket érintő ügyeként vonul be a honi kriminalisztika történetébe az elfogásakor negyven szórakozóhelyet tulajdonló Vizoviczki László, illetve az ország legkomolyabb szervezett bűnözés elleni egységeinél dolgozó rendőrtisztek vesztegetési ügye. A gyanúsítottak között van a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának volt vezetője, a BRFK közrendvédelmi osztályának egykori vezetője és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának volt vezetője is. Mindannyian ártatlannak vallották magukat.

Ötvenezer oldal maga az akta, amelyben rengeteg a titkosított anyag – mondta a két főrendőr védelmét is ellátó Zsurkán Béla a lapnak. A jogász hozzátette: ma már világosan látszik, hogy Vizoviczki László terhelő vallomást tett a rendőrökre, mielőtt házi őrizetbe került.

Az érintett egyenruhásokat bűnszervezetben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett kötelesség megszegésére, illetve hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével gyanúsították meg, míg Vizoviczki Lászlót a korrupciós ügy mellett adócsalással is. Az egykori diszkókirály jelenleg házi őrizetben van, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Olvasói sztorik