Pénzügy

Orbán matekja nem jön be a nyugdíjasok kétharmadának

Elutasító választ kaptak a kormányfőnek írt levelükre, de nem adják fel, sőt.

A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége háromszor írt a nyugdíjemelésről, az ellátás reálértékének megőrzéséről a miniszterelnöknek. A szövetség elnöke elmondta, a kormányfőtől azt kérték, ne egységes 1,6 százalékos legyen a nyugdíjemelés, hanem az országos átlagnyugdíjra jutó emelést kapja meg mindenki forintosítva, függetlenül járandóságától – írja a sonline.hu.

Stikel János közölte, utolsó levelükre kaptak választ, elutasítót. A család-és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár nem értett egyet a nyugdíjasok javaslatával. Fűrész Tünde arra hivatkozott, hogy az ellátás összege arányos az aktív évek alatt befizetett összeggel, a rendszer egy ilyen szociális korrekciót nem bírna el. A statisztikai hivatal adataira hivatkozva cáfolta, hogy a nyugdíjak nem őrzik meg reálértéküket, hiszen öt év alatt 8,4 százalékos volt az emelkedés.

A somogyi nyugdíjasok azonban továbbra is úgy látják, ez nem cáfolja őket. Az öregségi nyugdíjak kétharmadánál csökkent a reálérték, folyamatosan romlik az idősek életnívója, amin a százalékos „egyenemelés” nem változtat. Nem fogadják el Fűrész válaszát és vitatják az általa citált statisztikákat. Azok szerintük torz képet mutatnak, hiszen a KSH-nál nem szerepelnek a gyógyszerárak változásai, és az, hogy a fával, szénnel fűtőknél elmaradt a rezsicsökkentés, noha az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők döntő hányada ezeket használja.

Az átlaginflációval számolt átlagemelés a nyugdíjasok kétharmadánál reálérték-csökkenést hoz.

A megyében élők átlagnyugdíja tízezer forinttal marad el az országostól, a somogyi nyugdíjasok hetven százaléka még ennél is 20-40 ezer forinttal kevesebbet kap. Ezért újra a kormányfőhöz fordulnak. Arra kérik, vizsgálják felül, elemezzék az átlag alatti nyugdíjasok életszínvonalának alakulását. Már csak azért is, mert ha igaz, hogy az ország jobban teljesít, s emiatt nőnek a reálbérek, akkor a nyugdíj miért csak inflációkövető, ami ugye azt jelenti, hogy befagyasztották – mondta Stikel János elnök, aki szerint a szervezet tagjai közül sokan javasolták, hogy indítsanak országos aláírásgyűjtést az ügyben.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik