Szórakozás

Lajtai Kati babát vár

Április 9-én indul a TV2 legújabb szuperprodukciója, a Kismenők, amelynek sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az egyik zsűritag, Lajtai Kati kisbabát vár.

A nemrég még Berkit énekelni tanító énekesnő boldogan pózolt gömbölyödő pocakjával a fotósoknak, majd elmondta: várhatóan nyár közepén születik első gyermeke. Kati a TV2 új műsora kapcsán arról is beszélt, hogy mennyire fontos meglátni a tehetséget a gyermekekben és megfelelő módon fejleszteni azt.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

A sajtótájékoztatón bejelentették a Kismenők három másik zsűritagját is: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Apáti Bence balettművészt és Hajós András értékeli majd a lurkókat.

Till Attila és Ördög Nóra műsorvezetők hangsúlyozták: a Kismenőkből senki nem távozik üres kézzel, és ez nem egy verseny! Elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

“Ének, tánc és egyéb kategóriában válogattunk 5-16 éves gyerekeket a csapatunkba”

– mondta Tilla, majd hozzátette: 100-120 olyan gyerek jutott be az előválogatóba, akik éneklésben, táncban, színjátszásban, hangszeres játékban, akrobata mutatványokban vagy egyéb más területen kimagasló képességekkel bírnak. Négy felvételről vetített adás lesz és négy élő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik