Élet-Stílus

Zajos kisebbség érkezik a tenger felől – videó

Hangosak és sokan vannak.

Zajos kisebbség okoz egyre nagyobb problémát egy Oregon-állambeli településen, Rainierben. Amint az a lenti felvételeken látható, a kikötőt, a mólókat teljesen megszállták. Hangosak, és a kulturális hátterük is eltér a helyiekétől.

Vannak, akiket lenyűgöznek a jövevények, mások azonban nem örülnek a tenger felől érkezőknek.

A település vezetése – a remek nemzetközi tapasztalatok ellenére – nem plakátkampánnyal próbálja távol tartani a betolakodókat, és még csak nemzeti konzultációra vagy népszavazásra sem készülnek. GYODA viszont épül. Nehéz lenne tovább titkolni, most már elárulhatjuk, hogy

az agresszív kisebbség = a fókák.

A dokkban dekkoló fókák egyre növekvő száma miatt aggódnak a halászok, és azok a lakosok sem túl boldogok, akik a közelben élnek – hiszen (amint az hallható) az állatok rendkívül zajosak.

Egyes számítások szerint egyszerre 500 fóka is lehet a partnál, nem tudni, hogy mekkora kárt okozhatnak a mólókban.  A város vezetője a KOIN-nak nyilatkozva elmondta: ideiglenes kerítés építésével próbálják meg távol tartani a tengeri emlősöket. A jelenségnek lehet pozitív oldala is, hiszen a látványosság vonzza a turistákat, a várható anyagi károk azonban vélhetően meghaladják a turizmusból származó pluszbevételeket; ráadásul az agresszívabb egyedek veszélyesek lehetnek az emberekre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik