Mobil

Az megvan, hogy 1970-ben, Csehszlovákiában találták ki a szelfibotot?

Csodálatos leletre bukkantunk: bizonyítékra, mely szerint a szocializmus kellős közepén északi szomszédaink használták először a modern kor egyik ikonját.

Manapság sokan gondolják úgy, hogy szelfibot nélkül egy turista lófüttyöt sem ér, hiszen kézből nehéz úgy lefotózni magunkat az Eiffel-torony, a Szabadság-szobor, vagy Lagzi Lajcsi közelében, hogy ne takarjuk ki a látványt. Oké, mások szerint pedig a szelfibot a társadalom mételye, amit remélhetőleg elsőként söpör el egy új kulturális forradalom. Mindegy is, a lényeg az, hogy a nagy ellenzők és az elkötelezett rajongók is csak a szelfibot néhány éves múltjáról tudnak, pedig a találmány jóval régebbi.

A Redditre tette ki egy ZaHuBa nevű felhasználó az alábbi gifet, amelyben két furcsa öltözetű emberke egy olyan pálcával fotózza le magát, amelynek végén egy apró kamera és egy vaku található. Még a beállás is olyan, mint amit manapság bármikor látunk, ha párok próbálnak széles vigyor kíséretében szelfizni egyet. Csak annyi a különbség, hogy a filmrészletben a szelfibot alján a Polaroid kamerákhoz hasonlóan (csak azoknál jóval gyorsabban) kificcen a kész papírkép is.

csehszlovak-szelfibot-02

A dologban csak az a vicces, hogy ez a részlet egy 1970-es, Csehszlovákiában forgatott sci-fi paródiából származik. A Zabil Jsem Einsteina, Panove (Uraim, megöltem Einsteint) című alkotás egyébként arról szól, hogy a jövőben az atomháború hatására a nők mutálódnak, szakálluk nő és képtelenek lesznek kiteljesíteni princípiumukat, legalábbis a gyerekszülés tekintetében. Ezért a bátor csehszlovák tudósok visszamennek az időben, mondván, ha megölik Einsteint, sosem készül el az atombomba. Csodás megoldás, nem?

Mindenesetre a filmben egy csomó elképzelt jövőbeli kütyü felbukkan, amelyekből a legtöbb nettó marhaság, azonban a szelfibot ötlete 35-40 év elfeledettség után feltámadt, és közönségkedvenccé vált. Talán az első modern szelfibot készítője látta ezt a csodálatos filmet… Vagy időgéppel érkezett?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik